Chapter 18

„I've tried playing it cool”

Van ez a bizonyos gyomorszorongató érzés a hasamban, ami miatt nem tudok ülni, nem tudok másra sem gondolni, hogy most vagy hányni fogok, vagy pedig az egész napom a mosdóban töltöm máshonnan jövő problémák végett. Félek, mert bizonytalan vagyok? Ideges? Kezemben szorongattam a telefonom, miközben a sokadik körömet róttam a szobában a puha szőnyegen. Már az is eszembe jutott, hogy egyszerűen lefekszem aludni, gondtalanul elalszom, így pedig nem kell magamban őrlődnöm és gondolkodnom azon, hogy mi is legyen. Vajon anyáék hallják ideges lépteim, melyeknek zajai csak nem tompulnak vagy hallgatnak el annak ellenére sem, hogy én magam is ezt szeretném?

Kint már jócskán besötétedett, így a függönyeim széthúzva engedték be mind a Hold, mind pedig az utcai közvilágítás fényeit, melyek éppen elegendők voltak ahhoz, hogy még lássak, és ne rúgjak bele semmibe a fordulópontoknál, miközben a megszokott három lépéses útvonalam teszem meg. Jót tett a sötét, ez védett meg, ebbe burkolóztam. Hiszen, ha mondjuk Zayn véletlenül korábban járna erre, akkor nem vonhat kérdőre, hiszen sötét van a szobámban, simán hiheti, hogy nem vagyok itthon. Hülye terv…

Őrült vagyok. Biztos, hogy teljesen elment az eszem, ha ebbe belemegyek. Mégis ki mond igent arra, ha egy felszínes ismertség után elmegy egy fiúval egy egész hétvégére, valahova, valakikhez, nem tudva, hogy hol alszik, hogy majd mit fog csinálni. Egyáltalán hogyan készíthetném össze a ruháim?

Bár meleg volt, rövid nadrágban voltam, és majdhogynem folyt rólam az izzadtság, kirázott a hideg a sok hirtelen jött gondolatra és még jobban erősödött a gyomromat szorongató feszültség.

Magam elé emeltem a telefonomat. 22:30. Már hívnom kellett volna, de nem tettem meg. Képtelen voltam. Nem azért, mert nem akartam, egyszerűen őrültségnek hatott, és igazság szerint megijesztett, hogy mennyire is vágyom arra, hogy Zaynel kettesben tölthessek pár napot. Hogyan jutottam idáig?

Nem hívtam, de ő sem keresett. Bár olyan kivonulás után, mint amit a táncteremben lerendezett, szerintem azt hiszi magáról, hogy még nekem kéne megtisztelve éreznem magam, amiért meghívott.

-          Képtelen vagyok ezt végigcsinálni – dobtam le az ágyra a készüléket, majd megfordulva az ablakhoz léptem, hogy kinyissam azt, és tömérdeknyi friss, és remélhetőleg hűvös szellőt bocsássak a szobába.

Amint kitártam az ablakokat megkerültem az ágyat és a fürdőbe mentem, hogy hideg vízzel arcot mosva valamiféle határozottságot, vagy tudást erőltessek a fejembe, és hogy képes legyek immár tárcsázni és vagy igent, vagy nemet mondani. Halk kopogás szüneteltette gondolatmenetemet. Arcomat egy törülközőbe temetve szóltam ki az ajtón.

-          Igen?

-          Kicsim mikor mész át Hannah-hoz? Ma este? – nem jött jókor ez a faggatózás. Azt hittem elhitte a mesémet, hogy barátnőmhöz megyek át a hétvégére. Miért érdekli ennyire? Sose tette.

-          Még nem tudom, nem biztos.

-          Hiszen már későre jár, nem illik ilyenkor zavarni senkit.

-          De Hannah kérte, hogy ilyenkor menjek, még csak mostanában érnek haza. Ígérem szólok, ha indulok, oké? – kérdeztem a lehető legmeggyőzőbb hanglejtésemmel az ajtón keresztül, mire meghallottam anya megadó sóhaját.

-          Oké, de ne húzd már túl sokáig.

-          Köszi anya – szóltam elhaló léptei után, majd a földre dobva a törülközőt újabb adag hideg vízért fordultam a fürdőbe.

Az istenért… Nemet fogok mondani. Igen, ezt kell tennem. Ha akarna tőlem valamit, valami értelmeset, akkor mondjuk randira kéne hívnia, nem? Mint ahogyan Niall is tette Nanaval. Kávé, tea, vagy süti. Mozi, esetleg egy vacsora, és séta. Nem egy idióta titkos helyre hívnia semmi konkrétummal. Ez az! Le fogom mondani. Így lesz majd időm próbálni a hétvégén, talán tényleg találkozom Hannah-val, elmegyek esetleg megnézni egy filmet. Mindeközben pedig bármennyire is tagadni próbálom majd azon fogok gondolkodni, hogy Zayn vajon mit csinálhat? Kivel van? Mi lett volna, ha igent mondok, és elmegyek vele? De nem érdekel, nem jól csinálja.

-          Beképzelt hólyag, ha azt hiszi ennyi elég lesz, hogy vele menjek – morogtam, miközben újra megtöröltem az arcom, majd visszamentem a szobába.

Felkaptam az ágyról a telefonomat és újból a kijelzőre pillantottam. Nincs egyetlen üzenetem se, vagy pedig egy hívás. 22:47. Belementem a hívásjegyzékbe és a „Z” betűhöz görgettem, ezalatt pedig lassú, óvatos léptekkel az ablakhoz sétáltam. Igyekeztem csillapítani a légzésem, valamint a szívverésem, nem akartam úgy hangozni a telefonba, mint aki éppen a Maratont futja, amiből pedig leszűrheti, hogy olyan ideges vagyok, hogy az első mondatnál kifulladok.

Megremegett a testem, ahogy elolvastam a Zayn nevet, és miközben még egy utolsó relaxáló levegőt vettem, kinéztem az ablakon az utcára. Éjjel volt, de az emberek – azt hiszem a jó időnek köszönhetően – vígan sétálgattak az utcán, motorok és autók haladtak el előttünk lehúzott ablakkal, kiömlő rapzenével párosítva, melynek decibelmértéke még egy jó nevű fesztivál határértékét is súrolta volna. Elvettem a tekintetem és a járdát néztem, ahol legnagyobb meglepetésemre egy fekete motor parkolt, pontosan a szobám ablaka alatt, ha nem számoljuk azt a plusz három – négy méter szintkülönbséget. Sosem láttam, hogy bármelyik szomszéd motorral járkált volna, és az ismeretségi körömben sem fordult elő bőrkabátos ismerős, úgyhogy sejtelmem sem volt hogyan kerülhetett ide egy ilyen járgány. Tekintetem elgondolkodva siklott vissza a telefonra.

Hiszen mindig is vágytam egy ilyen utazásra, nem? Ha nem veszem számításba, hogy akár az is lehet a terve, hogy megerőszakoljon, lehetséges, hogy jól érezném magam, és szórakoznánk. Minden lány vágyik egy ilyen fiúra, aki hirtelen gondolja ki mit akar és azt hogyan is akarja. Talán nem lenne rossz ötlet igent mondani.

Elfordultam az ablaktól, és rányomtam a hívás gombra. Hallottam a szívem gyors zakatolása mellett, ahogy a hangszórón keresztül megszólal az első búgó hang. Mi van, ha nem veszi fel, mi van ha…

Létezik, hogy a szobámban hallom a csörgést? Felkaptam a fejem, és megpördültem, hogy a hang irányába nézzek. Az ajtónak támaszkodva állt a félhomályban egy magas, feketébe öltözött alak, aki egyetlen mozdulattal nyomta ki a telefonját, majd az ágyamra dobta azt.

Nem, ez lehetetlen. Nem lehet itt a szobámban. Hiszen… Gyors mozdulattal fordultam meg, kihajoltam az ablakon, és megbizonyosodtam róla, hogy igen, még mindig négy méter választ el minket a talajtól.

-          Te engem beképzelt hólyagoztál le alig három perce?

-          Hogy az istenbe jutottál fel?  - néztem rá leesett állal, bár még mindig nem láttam az arcát.

-          Mit akartál mondani a telefonba?

-          Ezek után? – tártam szét a kezem felháborodottan és én is elhajítottam a mobilom. – Nemet.

-          Igazán? – kérdezte gúnyosan, majd kilépett a halvány fénybe.

Önkéntelenül hátráltam, ahogy megláttam enyhén borostás, fenyegetően vad, fölényesen mosolygós, tagadhatatlanul szexi arcát. Fekete bőrkabátot viselt sötétkék farmerrel, ehhez pedig szintén fekete póló és cipő párosult. Az illata töltötte meg körülöttem a levegőt. Eddig hogyan nem éreztem meg? Vajon mióta áll a szobámban? Elmentem volna mellette, mikor másodszorra jöttem ki a fürdőből? Hogyan lehetséges, hogy ilyen jól néz ki? Esküszöm tagadom, de meg akarom csókolni.

Talán riadt tekintetem, vagy a hátrálásom miatt, de elmosolyodott, majd ajkába harapva lehajtotta a fejét, és gyengéden végighúzta a jobb mutatóujját a szája bal sarkán mielőtt újból felnézett volna. Tűz volt a szemében.

-          Valóban? – kérdezte újra mialatt tett felém egy laza lépést, mire újra hátrébb léptem és remegve nyeltem. – Meg mertem volna esküdni, hogy igent akartál rebegni a telefonba.

-          A szü… szüleim itthon vannak – nyögtem ki végre, mint valami ideges tinilány, aki ráadásul azok közé tartozott, akihez senki soha nem szólt hozzá. Most pedig a suli legjobb pasija áll előtte, akibe régóta szerelmes, és fogalma sincs miképpen kezelhetné a helyzetet. Pedig nem erről van szó, mert esküszöm, ha megtalálnám a hangom és képes lennék továbblépni a meglepettségen, hogy Zayn Malik teljes életnagyságban áll a szobámban és fogalmam sincs arról, hogy hogyan került be, első dolgom lenne, hogy megpofozom.

-          Tudom. Hallottam – vigyorgott kivillantva fogait, miközben közelebb lépett.

Vészesen közeledett a fal. Mindössze három lépésébe került, hogy átszelje a köztünk lévő távolságot, és a testem elé lépjen meghagyva az öt centis még privát szférának sem elegendő távolságot. Lágyan emelte fel egyik kezét, sarokba szorított testemhez, hogy az arcomon végigsimítson vele.

-          Testi megfélemlítést alkalmazol, hogy igent mondjak? – kérdezte újra hangosan nyelve kezei alatt.

Szinte éreztem a testéből áradó hőt, a kabátjának a bőrillatát, parfümjének és izzadtság gátlójának bódító elegyét, ami teljesen összezavarta az eszem, és képtelen voltam rá hallgatni, habár a szívem még ostobább dolgokat sugdosott a fülembe gonosz, vörös angyalként.

-          Miért? Zavar a közelségem? – mosolygott kacéran, mire egy hangos „pff” hagyta el a számat akaratlanul. Ezzel viszont úgy éreztem, hogy visszajött az az Olivia, akit nem hat meg semmiféle nyálgép közelsége és/vagy jóképűsége.  

-          Történetesen igen – bólintottam magamhoz térve, de úgy látszott ez Zaynt nem zökkentette ki a szerepéből, ugyanis az a bizonyos mosoly még mindig ott tündökölt az arcán.

Kíváncsian néztem az arcát, ahogy az enyémtől szinte pár centi távolságra volt, és még csak most tűnt fel, hogy mennyire sűrű is a borosta az arcán. Talán három – négy napos lehet? Jobban kedvelem a sima felületű, borotvált férfiakat, de ennek az egyednek még ez is jól állt, és kifejezetten lázba hozott. Miért teszi ezt velem ez a csokoládé barna szempár?

-          Szóval indulhatunk? – tekintett ki az ablak felé, amit nem tudtam mire vélni. Ugrani akar? Vagy csak egy támogató jel volt az induláshoz?

-          Ja – mondtam, majd egy egyszerű mozdulattal elléptem előle, felkaptam a táskám a földről és az ajtó felé indultam. – Te távozz úgy, ahogy jöttél, én elköszönök a szüleimtől.

Nem kívántam tovább társalogni erről a témáról, vagy bármi másról, ezért várakozás nélkül fordultam vissza az ajtó felé, megragadtam a kilincset és nyitottam volna az ajtót, amikor a hangja megállított.

-          A táska marad.

-          Tessék? – fordultam vissza behúzva az ajtót, nehogy kitudódjon – nem egyedül vagyok a szobában. Ezt nem gondolhatja komolyan. Minden ruhám és fontos kellékem, ami kellhet a hétvége folyamán itt van a táskában. Nem hagyhatom itthon. Még egész kis táskába is sikerült összepakolnom.

-          Mondom nem jöhet. Nem fér el.

-          Hol? A kocsidban? Ennyi cuccot hozol? Ne szórakoztass!

-          Motor édes, motor!

-          Te motorral jöttél? Konkrétan megölnél?

-          Félsz a motorozástól – röhögött fel, mire ledobtam a táskám és elétrappoltam.

Gyengéden akartam, de lehet egy kicsit erősebben sikerült az az ütés, amit a mellkasára mértem, ugynis bár mosolyogva vette tudomásul a mozdulatom, de azért felszisszent, miközben az ütés helyéhez nyúlt.

-          Nem, nem a motorozástól félek, sokkal inkább a motor és a te kombinációdtól. Nem gondolhatod komolyan, hogy tudsz motorozni!

-          Most komolyan megmondod nekem, hogy nem is tudok vezetni?

-          De. Autót.

-          Elég lesz a hisztiből Livi! – mondta úgy, mint aki belefáradt egy kislány könyörgésébe a legújabb Barbie-ért. – A táska marad, te pedig jössz – intett az ablak felé, majd meggondolta magát és az ajtóhoz irányított. – Vagyis inkább mész.

-          De én…

-          Végeztem! – zárta le a beszélgetést, majd a szemem láttára az ablakon keresztül hagyta el a szobát.

Egy percig elgondolkodtam, hogy odaszaladjak és megnézzem hogyan is jut le, de végül úgy döntöttem, hogy annyira nem érdekel, és még valahogyan el kell hagynom a lakást úgy, hogy anyáéknak ne tűnjön fel, hogy nincs nálam csomag. Becsuktam magam mögött az ajtót, és miközben lesétáltam a lépcsőn, bár próbáltam valamiféle szöveget kiagyalni, ami kikezdhetetlen, tényeken alapuló, nem sikerült, így adtam magam, és a pillanatban bíztam. Anyáék a nappaliban nézték a tévét az elsötétített szobában, így az ajtókeretben megjelenő alakom sem tűnt fel nekik elsőre. Oldalról ujjaimmal belekapaszkodtam a keretbe és mosolyogva néztem be.

-          Anya, apa elmentem. Vasárnap jövök… Remélhetőleg – tettem hozzá inkább csak magamnak.

Vagy nagyon fáradtak voltak, vagy pedig már rég tudatosult bennük, hogy ma este elmegyek és a hétvégét nem töltöm itthon, ugyanis mindössze egy egyöntetű „oké”-t kaptam válaszul, valamint apától még egy „érezd jól magad” című szöveget is.

Fáradtan, összezavarodva sétáltam a bejárati ajtóhoz, könnyedén kinyitottam, és még mindig azon gondolkodtam, hogy vajon nem lehetséges-e, hogy valahogyan elvigyem a táskám. Minden benne van, amire szükségem van. Mobiltöltő, smink, parfüm, dezodor, a pirosítóm!

-          Annyira utállak, amiért belerángattál ebbe – nyafogtam, ahogy Zayn elkapta a lépcső előtt a karom és a motorja felé húzott a ház másik oldalához. – A táskámat akarom.

-          Istenem, hagy kapjam vissza azt az Oliviát, akibe beleütköztünk, és aki kitépte magából az infúziót. Ezerszer jobb, mint ez a hisztis.

-          Hát, még amikor majd a sikítozásomtól süketként fogsz támolyogni egész hétvégén, miután rettegésben kellett töltenem a motorod hátsó ülésén töltött időt.

-          Akarsz netán te vezetni? – vette le a bukósisakot a kormányról, és a fejemre nyomta.

-          Eszemben sincs. 

Óvatosan becsatolta az állam alatt a kapcsot, felvette a sajátját, és miután kiütötte a sztenderdet a motor alól, és saját testével tartotta, intett, hogy üljek fel. Kissé habozva léptem közelebb a géphez, és tanakodva emeltem fel hol az egyik, hol a másik lábamat, hogy kitaláljam neki hogyan könnyebb megtartani, és nekem hogyan nehezebb átesnem az eszközön. Láttam Zayn bukó keresztüli arcán, hogy egyáltalán nem értékeli a mutatványom, így egy hirtelen mozdulattal felemelkedtem és átvetettem lábam a motoron, majd csendesen huppantam le a férfi mögé. Egész jól ment. Karom esetlenül tartottam az ölemben. Valahol kapaszkodnom kéne, nem? A filmekben a mögöttem lévő vázban, de ahogyan hátranyúltam nem éreztem semmit, ráadásul úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban hátraeshetnék, ha Zayn elindul. De nem indult el, láthatóan érezte, hogy nem állok készen. Oldalra pillantottam, hátha ott van támasz, de semmi, így maradt a terv, hogy imádkozom, ne essek le, miközben a combom szorongatom. Kétségbeesetten néztem előre, hátha eljött a kilövés hangja, de ehelyett az énekes fél kezével hátranyúlt, megragadta a kezem, és maga elé húzva a hasfalához szorította. Megfeszültem, ahogy szinte hozzátapadtam a testéhez, és közrejátszott a tudat is, hogy így kell majd eltöltenünk az utat, ráadásul a másik kezem is előre kéne tolnom.

-          Akkor jó. Ez esetben a testemet hátulról ölelve fogsz meghalni – válaszolt korábbi megjegyzésemre, majd megbizonyosodva afelől, hogy két kézzel ölelem, meghúzta a gázkart, és kilőttünk a lassan elnéptelenedő utcán.

Meg fogok halni!

***

Órák, komolyan órák hossza telt el, míg végre Zayn egy emberi reakciót mutatott, és a mutatóujjával a várost jelző tábla felé bökött hevesen. Ezek szerint megjöttünk. Bradford? Most viccel? Minek jöttünk mi Bradfordba? Hiába álltunk meg útközben pisilni kétszer, és hiába faggattam, hogy hova megyünk, mi célból, egyetlen értelmes válasz sem hagyta el a száját. Kezdtem kétségbeesni. A mobilom sem fog kitartani egész hétvégén töltő nélkül, sőt! Jó, ha holnapig még tart benne az élet. Ha utána támadna rám késsel, semmiképp sem tudok segítséget kérni. Ráadásul három órát biztos, hogy motoroztunk 220km/h-s sebességgel. Be kell vallanom, a vége fele már majdhogynem élveztem, szinte meg sem kottyant azt a pár kétszázzal bevett kanyar, vagy körforgalom, amin keresztül mentünk, a testem már úgy mozgott, ahogy azt a motor, vagy Malik megkívánta.

A motoros visszavett a sebességből, így lehetőségem nyílt a hajnali órákban kémlelni a várost. Csendes volt, mint, ahogyan arra számítottam is, de barátságos, és kifejezetten angol. A főúton haladtunk végig, majd egy enyhe jobb kanyar után a Betenson Avenue-n mentünk, míg el nem értünk a végtelen hosszúnak tűnő szakaszon egy egyszerű egyszintes házhoz. Szimplán fehérre volt mázolva, amivel alapjaiban elütött a többi mellett fekvő téglaépülettől. Éreztem, ahogy leáll a fenekem alatt a motor, így meg sem várva Zayn jelzését engedtem el a derekát, és nehezedtem először a lábtartóra, majd lendítettem át magam és ugrottam le.

Kikapcsoltam a bukósisakot, majd egy határozott mozdulattal lehúztam a fejemről. Végre friss levegő simított végig az arcomon, és hallottam a körülöttem lévő világ hangjait, és nem nyelte el semmiféle zúgás, mint ahogy azt az utóbbi hosszú percekben megszoktam.

-          Ügyes vagy – mosolygott rám Zayn, miközben lazán felakasztotta a bukóját a kormányra, és elvette az enyémet is.

Ziláltan viszonoztam a gesztust, majd a hajamba túrva igyekeztem annak tartást adni. Hol az istenben lehetünk?

-          Most már hajlandó vagy válaszolni a kérdéseimre?

-          Egy részére.

-          Bradfordban vagyunk, az oké, de minek?

-          Na, erre a részére nem válaszolok – vonta meg a vállát, majd a kapuhoz sétált, lezseren előhalászta dzsekije zsebéből a kulcsokat, és másodperceken belül már a telken voltunk. – A szüleim bízták rám ezt a házat, gondolva, hogy elég felelősségteljes vagyok ahhoz, hogy tudjam kezelni a helyzetet. Aztán a féktelen bulik, bunyók és versenyek után úgy döntöttek, hogy inkább visszavonnák eme kijelentésük. Azt hiszem, az X-faktor végén gondolták meg magukat, és újra kulcsot kaptam az azóta lecserélt zárakhoz – mesélte szórakozottan, és beinvitált a házba.

Bulik? Versenyek?

(Napokkal korábban…)

/Harry/

-          Jöhet a következő kör? – álltam fel nagyobb lendülettel a kelleténél, így egy pillanatra elvesztettem az egyensúlyérzékem, kénytelen voltam mindkét kezemmel az asztal szélébe kapaszkodni, így kiejtve a feles poharakat, amiket alig pár perce gyömöszöltem ujjaim közé.

Senkit nem érdekelt, hogy majdnem seggre estem, vagy az, hogy láthatóan pillanatokon belül elvesztem az alkoholivás határát, senki nem akart utánam kapni, vagy lebeszélni a következő italról, ugyanis minden jelenlévő haverom pontosan ugyanúgy azon a vékony szálon táncolt, ahol én. Szóval megadom nekik a lökést, hogy átessünk végre a könnyű feledésbe.

Összekapartam az asztalon szétterült poharakat, majd az öt perces művelet után, mikor is feladtam, és hagytam őket, ahol vannak, elindultam a pult felé, hogy inkább kikérjek egy üveg piát, és az asztalnál töltsem meg, mintsem három percenként kelljen felállnom és mozgatnom magam.

-          Szia, egy üveg valamit kérek kábé 25%-os alkoholtartalommal – dőltem a pultnak, miközben a cseppet sem bejövős pasi pultosnak adtam le a rendelésem. Visszakérdezéséből mindössze a jó lesz? - t értettem, de mivel az üvegre 26,5% volt nyomtatva, bólintva elvettem tőle.

Hátamat a pult falának vetettem, talpam az alsó részének támasztottam, és miközben a kezemben lévő italt bontogattam a táncolókat figyeltem, különös tekintettel a lányokra, és azok közül is főként olyanokra, akik egyedül, vagy barátnőikkel táncoltak. Nem lehet nehéz majd becserkészni egyet, ha hozom az érzéki táncot, a nyakba csókolást, a simogatást, a simulást, és a tényt, hogy Harry Styles vagyok.

Bár még csak fél órája vagyunk a szórakozóhelyen teljesen elégedett állapotban, ami a hangfelvételt illeti, valamint az alkohol fogyasztást – hiszen alig tizenöt perc alatt rúgtunk be – úgy látszik rajtam kívül senkinek sincs szüksége oly’ annyira nőre a csapatból, mint nekem. Meghúztam az üveget, miközben újra és újra a sorokat pásztáztam, és a táncoló testeket néztem. A tömeg szélén egy rövid, rózsaszín ruhás lány táncolt teljesen átadva magát a zenének. Lehunyt szemmel kellemesen ringott a ritmusra, nem rázta magát, mint a többi lány, nem lépkedett jobbra és balra, mint az általános szórakozóhelyi táncolók, egyszerűen volt tökéletes minden szempontból. A haja kecsesen hullt az arcába, amit ő nem söpört ki, ezzel nem hívva fel senkit táncra. Nem akart pasizni. Oldalra pillantottam, és megláttam, hogy egy kis társaság tart felé, mindössze hárman voltak még. Ebből két lány volt – egyik sem hasonlítható a rózsaszín ruháshoz -, és egy férfi, aki láthatóan mindhármukra figyelt, és óvta őket. Percekig néztem a lányt, ahogy kezét lassan húzza végig az oldalán, majd mosolyogva megtekeri a csípőjét és megpördül. Szélesre húzódott a szám jókedve és szórakozottsága láttán, és már biztosan tudtam, hogy meg kell szereznem. Nem hagytam figyelmen kívül azt a pontot sem, hogy ha bármelyik lányhoz odament egy fiú táncolni, és a lány nem mutatott hajlandóságot, a velük lévő magasabb férfi hol kedvesen, hol erőszakosabban, de elküldte a próbálkozni vágyót. Nehéz eset.

Immáron sokadszorra húztam meg az üveget, aminek a negyedét nyeltem már le, ezzel fokozva az enyhe szédülést, jókedvűséget, nemtörődömséget és kanosságot. Végre elszántam magam, visszasétáltam az asztalunkhoz, letettem az üveget, és a fiúkra néztem, akik éppen röhögve csapkodták Zayn hátát, aki a fulladás nagyon közeli fázisában volt.

-          Mentem, ha nem jönnék vissza, otthon találkozunk – biccentettem, majd a szédülést lehetőleg kizárva az elmémből felegyenesedtem, és a tánctér felé vettem az irányt, hogy felkeressem a kis Rózsaszínt.

Óvatosan hatoltam át a tömegen, féltem, hogy belém jönnek és már most orra esek, és közben még kitekintgetnem is kellett, hogy megtaláljam a lányt. Hirtelen a dj úgy érezte, hogy le kell lassítani a dolgokat, így a semmiből termett a levegőben a romantikus hangulat, amivel viszont megölte az én libidómat. A párok egymásnak dőlve lépkedtek jobbra és balra, én pedig kénytelen voltam a tömeg szélére húzódni, ha senkit nem akartam hirtelenjében elkapni és nem akartam, hogy engem kapjanak el. Nem az volt a tervem, hogy lassúzás közben mindjárt belém is szeressen a lány, esetleg ideje legyen az arcom nézni és felmérni, hogy ki vagyok, hogyan is nézek ki, vagy, hogy mennyire is vagyok részeg.

Szédelegve támaszkodtam a falnak, közvetlenül két beszélgető lány és egy fikusz mellett, fejem pedig mosolyogva, szétszórva bólogatott a zene ritmusára, lábam irányítás nélkül ütötte az ütemet. Nem tudom mennyi idő telt el, míg végre véget ért az andalgás és egy táncolható szám vette kezdetét, majdnem egyszerre az én hadműveletemmel, annyi időbeli különbséggel, hogy nekem még össze kellett kaparnom magam, és mozgásra kényszerítenem a lábaim. Talán a felsőbb erőktől kaptam segítséget, mert alig tettem meg pár lépést, a csapat a táncparkett éppen azon széléhez sétált, ahol én voltam, és kacagva kezdtek együtt mozogni Beyoncé egyik slágerének a végére. Reméltem, hogy mire a lányhoz érek vége lesz ennek a borzadálynak, és valami jobb szám kezdődik, és lám. Csoda kellett, hogy legyen, mert minden klappolt. A zene átváltott egy Alex Kenji számra, én pedig éppen a lányhoz tudtam simulni, ahogy megpördülés után beállt arccal szemben a körnek, melyet a barátai alkottak. Éppen senki sem figyelt, a férfi eltűnt a csapatból, a két lány figyelmét pedig nem keltette fel akcióm. Kezem a lány derekára csúszott, testem az övéhez simult és éreztem, ahogy megmerevedik tánc közben. Nem jó jel. Lassan mozogni kezdtem, mire az ő csípője is megmozdult.

Kezét az enyémre helyezte és óvatosan lassú mozdulatokkal lazította meg szorításom, így elérte, hogy ne számítsak rá, mégis lehetővé tegye saját magának, hogy megforduljon és szemben lehessen velem. Arcára fagyott az éppen ismeretlenként irányomba intézett minden érzelme, és mindössze annyira futotta tőle, hogy hatalmas szemekkel pislogjon rám édesen, teljesen ledermedve, nem foglalkozva azzal, hogy körülöttünk mindenki mozog, és táncol. Mintha megfagyott volna. Gyönyörű barna szemei voltak, amelyekkel hitetlenül bámult. Nem tudtam mit tegyek, mosolyogjak, vagy ne, megrázzam, vagy mondjam azt, hogy vegyen levegőt, így inkább nem csináltam semmit, csak hagytam, hogy a kezem még mindig kecses derekán nyugodjon, és várja meg, hogy mi is lesz ebből az egészből. Veszélyesen kezdtem négyet látni két szép szeméből.

-          Én… - kezdte a lány halkan, és mindössze ennyit mondott, ezt pedig sikerül leolvasnom a szájáról. Láttam rajta, hogy zaklatott és képtelen normálisan venni a levegőt, szinte éreztem, hogy piheg érintésem alatt. Végül a menekülést választotta és hirtelen megfordultával akarta magát kitépni kezeim közül, amikor rászorítottam az oldalára, és visszarántottam.

-          Táncolsz velem? – suttogtam a fülébe, miután rántásom következtében háta a mellkasomnak csapódott és kellő közelségben voltam, hogy a füléhez hajoljak.

Meglepődötten fordította oldalra a fejét, hátha ránézhet az arcomra és leolvashat róla valamit, de vajmi esélye van, hogy ez sikerült neki.

-          Velem?

Nem válaszoltam. Értelmetlennek tűnt, és már így is az az érzésem támadt, hogy nincs ellenállás, annyira lesokkoltam a személyemmel. Már csak azt nem tudtam még eldönteni, hogy pozitív, vagy negatív irányban, de ez hamar kiderül, hiszen tánc közben vagy felpofoz majd, vagy hozzám simul.

Bal karommal szorosabban fontam át a testét, jobbommal pedig megfogtam a kezét, felemeltem és a feje mellett a nyakamra csúsztattam ezzel is elérve, hogy hozzám igazodjon a teste és közel tartsam. Még mindig feszült volt, de hagyta, hogy irányítsak, ami sejtelmes mosolyt csalt az arcomra.

Lassan mozogtunk a zene ritmusára, a feneke az ágyékomhoz ért, és ahogyan a csípőjét irányítottam, úgy mozgott ő is, szexisen kinyomva azt, amit ki kell és rázni azt, amit éppen megkövetelt tőle a tánc és legfőképpen én. Éreztem, ahogy a kezem között lassan feloldódik, nem zavarja már el kutakodó kezeim, amivel a mellén siklok át, vagy amivel a fenekébe markolok. Olyan hosszan simíthattam végig a combján, ahogyan csak én akartam, és egyre inkább éreztem azt, hogy már nem is az alkohol, ami hajt előre, hanem hogy érezzem ezt a lányt, és lássam hogyan reagál az érintésemre. Apró csókokkal hintettem be a nyakát, húztam arrébb a haját, hogy meleg leheletem elérje a bőre minden apró négyzetméterét, és éreztem, ahogy megremeg érintésem alatt, és libabőrös lesz a teste. Lehunyta a szemét, és a zene ritmusára mozgott szinte elfeledve, hogy hogyan is reagált első érintésemre.

Újra végigsimítottam egyik kezemmel az oldalán, majd a póló alá furakodva meztelen lapos hasát érintettem meg a tenyeremmel. Oldalról figyeltem, ahogy lassan felnyíltak a szemei, de nem vártam, míg megmozdul, magamat is meglepő határozottsággal és precizitással pörgettem ki, húztam magamhoz, és csaptam le ajkaira olyan gyengédséggel, amennyi csak kitelt tőlem egy ilyen tánc után.

Könnyedén engedett utat nyelvemnek, és csókolt vissza hevesen, innentől pedig az sem érdekelt, ha holnap meghal mindenki, szükségem van erre a lányra ma éjjel!