Chapter 21

Sziasztok!

Kissé vontatott, nehézkesen beinduló, és nem a legjobb fejezetem, de kész.
Igyekszem jobban teljesíteni, mert ez még tőlem is katasztrofális.
Kellemes olvasást! :)

„You’re disappointed”

Távoltól néztem Zaynt, aki már sokadik perce a haveri körrel állt a kocsik között. Hihetetlen hangosak voltak, ormótlan nevetésük töltötte meg a teret, trágár szavak röpködtek indokolatlan szövegkörnyezetekben, megszínesítve az akár csak alap esetben négy szóból álló mondatot. Vagy nagyon vicces látványt nyújthattam, vagy csak külön vicceset és látványt magát, ugyanis a fiúk a körből elég sokszor nevettek fel, halkultak el, suttogtak, majd lopva felém pillantottak, és újra felnevettek. Kényelmetlenül éreztem magam, és ezen nem segített az a második üveg sör sem, amit épp a kezemben tartottam. Haza akartam menni. És még ha nem is kifejezetten Londonba, Zayn lakása most hívogató volt, és esküdni mernék, hogy tudtam az útvonalat. Azt hiszem legalábbis, hogy emlékszem.

Egyre többször éreztem kinevetve, kiközösítve magam, és egyre inkább érlelődött bennem a gondolat, hogy amint kiürül a sör a kezemből, megkeresem az utat haza fele, és ha megtalálom, ha nem, innen el kell mennem.

Úgy tűnt a társaság jól érzi magát, mindenki ismer mindenkit, sztorik vannak, vidámság, önfeledt nevetés, amit jó nézni kívülről, de jobb benne lenni és nem kívülállóként sértve érezni magam, hogy fogalmam sincs kik ezek az emberek, és hogy mit keresek itt. Lehet, hogy az a csaj éppen Zayn exe? Vagy talán az a másik is? Vagy, hogy az a srác túlságosan jóképű ahhoz, hogy egyedülálló legyen, és csak azért néz felém állandóan, mert röhejes, ahogy itt állok egyedül egy kocsinak dőlve semmit sem csinálva? Semmit nem tudok Zayn Malikról, mégis belementem abba, hogy megszökjek vele szüleimtől egy egész hétvégére, és megengedjem neki, hogy bemutassa az életét.

Képtelen vagyok eldönteni, hogy jó értelemben őrült, amiért fiatal kora óta autó versenyzik, vagy ez valami beteg adrenalin függőség a részéről, és inkább félnem kéne, hogy ebbe is belerángat. De vajon a többiek miért csinálják? Nem úgy tűnnek, mint akik börtön viselt fiatalok, vagy akiknek drog esetleg súlyos alkoholproblémáik vannak, sokkal inkább festenek sima egyszerű embereknek, akik még élik a húszas éveik elejét, főiskolára járnak, és szórakozásképp alkoholtól mámorosan ülnek be volán mögé, hogy nem kis sebességtúllépéssel bebizonyítsák a másiknak ki is a jobb sofőr. Egyszerű szórakozásnak tűnik egy baráti társaságon belül, ahol engem senki nem ismer, így nem is lát szívesen, én ezt pedig pontosan érzem. Nyomorult egy érzés. Komolyan haza akarok menni.

Lenéztem a sörömre, körbetöröltem mutatóujjammal az üveg száját, majd nagy levegőt véve – lévén, hogy ez a sör sem nyerne már a leghidegebb frissítő kategóriában, és mind tudjuk, hogy a meleg malátakomlós italnál nincs rosszabb – nagyot kortyoltam. Megborzongtam, ahogy lenyeltem a kesernyés langyos löttyöt, és igyekeztem minél távolabb fogni az üveget a sör szintjétől, hátha így lassabban melegszik.

-          Ne idd ezt a meleg szart! Tessék – nyújtott valaki felém egy gyöngyöző zöld üveget, amiről szinte kiáltott, hogy most vették ki egy jéggel teli hűtőtáskából.

-          Megmentettél – vettem ki a férfi kezéből és meghúztam a friss üveget, amiből a nedű hűsen gurult le a torkomon. – Olivia – fordultam felé az első kortyom után, hogy némi jó modort tanúsítsak irányába.

-          Tudom – bólintott nevetve, majd ő is nekitámaszkodott a kocsi oldalának, és Zayn fele nézett, akinek épp ebben a pillanatban kaptam el a tekintetét egyetlen röpke másodpercre. – Versenyzel ma?

-          Úgy nézek ki, mint aki meg akar halni? Malik rángatott bele ebbe, ő is fog innen kihúzni.

A pasi halkan nevetett, majd mélyen meghúzta az üveget és rám nézett.

-          Úgy érzem még elég keveset ittál ahhoz, hogy azt az oldalát lásd ennek az egész dolognak, amelyik színes. Nem azért vagyunk itt, gyűlünk össze és iszunk, hogy sírjunk egymás vállán, megosszuk egymással a problémáinkat, és aztán feladva az életünket a halálba kergessük egymást és magunkat. Ez játék. Kiskorunkban matchboxal nyomtuk, most ezekkel – bökött fejével a kocsik irányába.

-          Ki vagy te?

-          Zayn azon barátja, akit nem kedvel, és ha meglátja, hogy velem beszélgetsz nem fog elengedni maga mellől az est hátralévő részében. Ha pedig jól láttam rajtad, neked pontosan ez esne a legjobban.

-          Mi történt köztetek?

-          Nők – adta az egyszavas választ felhorkanva, majd egy üveg vodkát nyomott a kezembe, és lassan elsétált.

Egy pillanatig még utána néztem, figyeltem, ahogy becsatlakozik egy nagyobb csapatba, majd magához ránt egy lányt és szenvedélyesen megcsókolja. Önkéntelenül is Zayn felé pillantottam, majd az üvegre a kezemben.

-          Színes oldal? Nos, egy üvegből nem lehet probléma…

Az első korty rossz volt. Égette a nyelőcsövem a vodka, az íze nem kimondottan finom, és a sört kifejezetten jó kísérőnek sem mondtam volna. A második könnyedebbén csúszott. Hátracsapva a fejem engedtem, hogy az alkohol végigszántsa a torkom, majd leérkezzen a gyomromba, ezzel kikényszerítve a melegség érzését. Kissé megráztam a fejem, hogy felkavarjam magam körül a fülledt levegőt, és a hajam ne tapadjon a bőrömhöz, majd visszaemeltem a fejem és egyenesen Zayn társasága felé pillantottam. Beszélgettek, és egyáltalán nem figyelt rám.

Egy újabb dühös kortyot tüntettem el a számban, amitől megborzongtam és már kísérőt sem ittam utána. Nem érdekelt. Miért törjem magam, hogy nőies, igényes nő benyomását keltsem Zaynben, vagy, hogy azt akarjam azért figyeljen rám, mert jó kislány vagyok, ha egyáltalán nem érdekli? Eddig az voltam, érdekelt mit gondol rólam, de láthatóan körülbelül le se szarja.

Féltékeny lennék? Nem lehetek féltékeny. És ez nem is az. Pontosan, ez csak egy rossz érzés, hogy miután elrángatott ide, miért nem foglalkozik velem. Megráztam a fejem, hogy elűzzem az ilyen hülye féltékenységgel kapcsolatos rossz érzéseim, és újra meghúztam az üveget, immár egymás után három kortyot eltüntetve. Francba Malikkal!

Letettem mindkét üveget magam mellé az autó motorháztetejére, és végignéztem magamon. Feljebb húztam a nadrágom, hogy a fenekem majdhogynem kilátszódjon, megigazítottam a melleim, majd göndörödő hajam egy csapzottan összefogott kontyba tekertem a fejem tetejére. Megmarkoltam a vodkás üveget, nagyokat nyeltem belőle, miközben tekintetemmel Zayn „nem haverját” kerestem, akit meg is találtam immár egy másik társaságnál, ahol éppen most egy másik lány száját térképezte fel. Magamban felhorkanva ittam ki a söröm, majd a többiek példáját követve kisebb fenntartásokkal ugyan, de eldobtam valahova magam mellé a dobozt, és ellöktem magam az autótól. Lehet, hogy azért, mert majdhogynem éhgyomorra ittam, vagy azért mert rég fogyasztottam ilyen töményet, hirtelen megéreztem a hatását, és egy pillanatra megtántorodtam, és igyekeznem kellett, hogy figyeljek magamra és arra merre akarok indulni, vagy, hogy egyáltalán hova érkezni. 

Figyeltem a fűcsomókat, az egyenetlen talajt, de percek múltán rájöttem, hogy még tudom uralni a testem, úgyhogy immár ugrándozva siettem az egyetlen ismerős arc felé, aki épp ekkor fordult el az eddig szóval tartott csoportjától.

-          Ide értem! – kiáltottam fel győzelemittasan pont abban a másodpercben, ahogy elértem a srácot, és amikor meg is botlottam az egyik kis rögben. Hál’istennek pont annyira közel voltam a megmentőmhöz, hogy neki mindössze annyit kellett megtennie, közelebb lép egy fél centit, így esés helyett csak lazán a testének dőltem.

Megkönnyebbülten és mosolyogva helyeztem vissza súlyom a lábaimra, és felnéztem a helyes arcra.

-          Mizu? – húztam szélesre a szám, miközben lazán ivásra emeltem az üveget.

-          Látom máris jobban szórakozol kislány. De igazság szerint nem utánam kellett volna jönnöd, hanem Malikkal smúzolnod – indult el, én pedig nyomban utána fordultam és követtem.

-          De csak téged ismerlek, Malik buzi, meg amúgy is, még a nevedet sem tudom – fecsegtem kertelés és gondolkodás nélkül.

-          Jake – mosolygott – És add ezt ide – kapta ki a kezemből a vodkát.

Ellenkezni sem volt időm, olyan gyorsan emelte az ajkaihoz és tüntette el a már úgyis gyanúsan kevés alkoholt tartalmazó üveg tartalmának felét.

-          Mi volt az a válasz, hogy nő történt köztetek? Lenyúltad a csaját?

Nem tudom miért erőltettem annyira, hogy beszélgessünk, vagy, hogy miért ezt a témát sikerült felhoznom, de igazság szerint érdekelt, hogy mi történt. Éreztem, hogy nem nagyon van ínyére, hogy követem és beszélgetni próbálok, de a legkevésbé sem érdekelt. Információkra volt szükségem, szórakozni akartam, hogyha már ilyen csúnyán magamra lettem hagyva.

-          Komolyan rajtam akarsz lógni és ezen a témán? Kár volt megsajnálnom téged! – mondta ki a kissé szíven ütő szavakat, de nem törődtem vele. Minél jobban le akar rázni, annál jobban érdekelt ki is ez a kék szemű, Zaynnél kicsivel idősebb srác.

-          Ne hisztizz már! Beletaláltam, igaz? Ezért nem vagytok jóban!

Csönd. Utálom a csöndet. Felnéztem Jake arcára és mintha valami megváltozott volna benne.

-          Mit tudsz te Zaynről, meg az új életéről kislány? Ismered az a másik négy féleszűt? – próbálta mintegy félvállról kérdezni, de sütött róla, hogy a válasz, valamint Zayn élete valóban érdekli.

Húztam a válaszadást, érdekelt, hogy meddig bírja a nemtörődöm, büszke macsót adni, ám fele addig sem bírta, mint vártam. Idegesen túrt bele a hajába és söpörte ki a homlokából az előreeső tincseket, akaratlanul is lassította lépteit, és mereven bámulta a földet. Meg vagy Jake!

-          Sajnos igen – bólintottam megadón, mire halk kacaj hagyta el Jake száját. – Mind seggfej.

-          Örülök, hogy legalább ezen egy véleményen vagyunk – mosolygott, miközben a szájához emelte az üveget.

-          Nem csak ebben. Mindkét picsa szép volt, akit lesmároltál – nevettem az arcába, mire végre megállt, és szembefordult velem.

-          Szórakozol velem? Mit akarsz tőlem?

-          Félek, hogy éppen összeesel valami miatt, ezért vagy távolságtartó velem, ezért iszol gondolkodás nélkül, és ezért csókolsz meg minden utadba eső lányt, nem érdekelve semmiféle következmény.

-          Ez nem igaz! – csattant fel, és fenyegetőn, idegesen emelte rám mutatóujját, miközben résnyire összehúzott szemmel pásztázott. – Egyrészt téged sem kaptalak le, mert tudom, hogy van pasid, szóval azért tisztelettudó vagyok, és valamennyire érdekelnek a következmények, nem akarok senkit megbántani. Annyira- tette hozzá melleslegesen, ami mosolyra késztetett.

-          De…

-          Hagy fejezzem be – mutatta fel az ujját újból, de mit sem törődtem vele.

-          De nekem nincs pasim!

-          Tessék? És Malik?

-          Még csak meg sem csókolt, ha ez érdekelt.

Jake egy pillanatra lemerevedett, tekintetét véletlenül, vagy sem, de végighordozta a testemen, hosszabban megállapodva a mellemen, majd elkapta a tekintetét, és kiitta a vodkás üveget.

-          Barom – mormolta inkább szerintem csak magának, majd ujjait újra feltartotta felém, és folytatta a listát. – Másrészt, te is pontosan úgy vedeltél, mint én. Tíz percre hagytalak szinte csak magadra.

-          És én is pontosan azért tettem, mint ami okot neked is levezettem.

-          Szóval épp összeesel? – emelte meg szemöldökét lekicsinylően, miközben szája szegletében idegesítően tudálékos mosoly bujkált.

-          Nem – vontam meg a vállam, és immár én indultam tovább, és ekkor dördült el egy fényjelző pisztoly lövése.

Néztem, ahogy a fény szép ívben felszáll, majd lassan elhalványul, ezután pedig már csak azt láttam, ahogy mindenki egy helyre gyülekezik, és az autók motorjai beindulnak.

-          Ez az én kocsim, szóval, hacsak nem akarsz mellém beülni, és versenyezni a pasid ellen, most el kell válnunk. Amit, hidd el, nem bánnék, idegesítesz.

-          Ez esetben örömmel veled tartok!

-          Nem te mondtad megismerkedésünk első tíz másodpercében, hogy olyan isten nincs, hogy autóba ülj és meghalj?

-          Nem tűnsz vesztes típusnak – adtam meg a meglepő módon még számomra is kielégítő választ. Nem kéne többet innom, ha ilyen hülyeségeket csinálok pár kortytól is.

-          Zayn sem az, sőt! Ezért megölne minket.

-          A legkevésbé sem érdekel.

-          Téged – morogta oda nekem, miközben kinyitotta a vezetőoldal felöli ajtót.

Néztem, ahogy beszállni készül, és épp mérlegeltem magamban, hogy mennyire vagyok felelőtlen, ha beülök mellé, amikor Zayn toppant mellém, és a karomat meglökve egy szempillantás alatt maga felé fordított. Sosem láttam még ennyire dühösnek, és idegesnek egyszerre, pedig sejtéseim szerint nem egyszer provokáltam ki akaratlanul is ezt a hatást. Megszeppenve húzódtam kissé hátrébb, miközben félve vártam a robbanását.

-          Olivia, te mi a francot keresel itt? Vele – ejtette ki gúnnyal és undorral a száján az utolsó szót.

-          Beszélgettünk – válaszoltam kerülve a határozottságot, mert bár reméltem és sejtettem, hogy nem olyan férfi, aki megüt egy nőt, most nem úgy tűnt, soha az életben nem követne el hasonlót.

-          Nem hiszem, hogy abban állapodtunk meg, eltűnhetsz a szemem elől.

Egészen eddig a mondatáig éreztem úgy, hogy félek tőle és megijeszt a dühe. Beképzelt barom, aki miután magamra hagyott egy csapat ismeretlen ember között, most azt hiszi beleszólhat abba mit csinálok.

-          Úgy tűnt nem idegesít a dolog, miközben vidáman dumálsz a haverjaiddal magamra hagyva – fontam magam előtt karba a kezem, immár kiállva ellene.

-          Jake veszélyes ember, menjünk!

-          Ő legalább foglalkozott velem!

-          Bár ne tettem volna – sóhajtott, én pedig idegesen kaptam felé a tekintetem.

-          Tessék?

-          Olivia, gyere! – kapta el a karom Zayn, és rántott egyet rajtam, mire én lecövekeltem, és minden erőmmel azon voltam, hogy elhúzódjak tőle.

-          Zayn hagyd! Ha nem akar veled menni, úgysem fog! – lépett el az autójától ezúttal Jake is, és feltűnően hasonló temperamentummal állt ki Zayn elé, akinek ekkor őszinte gyűlölet csillant meg a szemében.

-          Te már csak tudod! Örömmel lopod el más barátnőjét, nem Jake?

-          Tudtommal egy ilyenhez ketten kellenek, szóval tedd meg nekem azt a szívességet, hogy visszahúzol a kocsidba, és sírsz, amikor lekörözlek!

-          Álmodban, Bilgren, álmodban. Olivia!

-          Ő velem jön!

-          Hogy?

-          Tessék? – emelkedett meg Zayn szemöldöke is az enyémmel egyetemben értetlenül, mire kissé remegve, de bólintottam.

Fogalmam sem volt miért gondolta meg magát ilyen hamar és ennyire durván Jake, de ha ezzel elérem azt, hogy Zayn ne természetesen kezelje azt, hogy az övé vagyok, vagy azt, hogy foglalkozzon velem, és észrevegye, egy nő nem értékeli, ha egy társaságban magára hagyják, akkor igen, szívesen megyek Jakekel, még ha töredéke annyi időt töltöttem vele, mint Zaynnel. Attól is eltekintve, hogy  igen tárgyiasítottnak is érzem magam.

-          Igen, vele vagyok Zayn – néztem a szemébe, majd megfordultam, felnyitottam az ajtót, és beültem az utas ülésre. – Istenem mi lesz ebből? – temettem az arcom két tenyerembe, majd amikor hallottam, hogy csapódik a másik oldalamon az ajtó, felnéztem a férfira.

-          Ezt jól megcsináltad. Engem egy életen át fog ezért utálni, téged veszélybe sodortalak, én meg egy idióta vagyok – morogta idegesen, miközben behelyezte a slusszkulcsot az indítóba. 

-          Veszélybe sodortál?

-          Nem veszélymentes sport, amit most fogunk űzni, simán meghalhatunk, de ezt nyílván tudod. Ne hidd, hogy 120-szal fogunk versenyezni, kislány.

-          Oks – nyeltem szinte túl hangosan, bekötöttem magam, és figyeltem, ahogy az emberek kettényílnak előttünk, mi pedig lassan begurulunk Zayn aventadora mellé.

Egy idióta vagyok.

/Harry/

Eltűnt. Egyszerűen mire magamhoz tértem délután az ágyban Ő már nem volt sehol. Se egy cetlit nem hagyott, se egy telefonszámot esetlegesen a mobilomban, semmi.

Pedig igyekeztem jelek után kutatni, hátha a maga őrült és idegesítően kiismerhetetlen módján valahova máshova dugott egy levelet, vagy jeleket, hogy mégis mi a terve a jövőben, de nem. Semmi.

Csöndben ültem egy szürke mackónadrágban és fehér, kinyúlt pólóban a nappaliban, kezemben a telefonommal és csak annyira próbáltam rájönni – immár ötödik napja –, hogy hol szúrtam el.

Talán ott, amikor annyira megkedveltem egy éjszaka alatt, hogy nem csak a szexre gondoltam reggel, hanem, hogy majd ott fekszik mellettem, rám mosolyog és megcsókolhatom. Vagy pedig ott, amikor reggel valóban felkeltem és nem volt mellettem, a szívem pedig a realizálás első másodpercétől kezdve olyan hevesen vert, hogy képtelen voltam nem azt hinni, hogy megijedtem elment. Féltem, hogy elment mellőlem köszönés nélkül. Féltem. Én.

Röhej.

De az is lehet, hogy ott basztam el, amikor még egy menetre invitáltam úgy, hogy el sem gondolkodtam hogyan képzelem ezt. Miért volt még mindig nálam, mikor jócskán elmúlt dél? Miért mentem bele egy második körbe? Sosem, sosem szabad, hogy egy lány nálam legyen tizenkét óránál többet. Nem gondoltam a karrieremre, a szabályokra, vagy arra, hogy mi van, ha hírnévre utazik. Semmire, csak rá, arra, hogy mennyire akarom őt. Egy barom vagyok. Egy istenverte barom!

De az is lehet, hogy szimplán ott csesztem el, mikor nem kértem el sem a telefonszámát, sem egy e-mail címet, a nevét sem íratattam le vele, vagy a lakcímét. Öreg hiba, főleg, ha egy külföldi csajnál próbálkozom. Mindössze annyi maradt meg bennem, hogy Szelina. De milyen Szelina?

És egyáltalán miért érdekel? Miért gondolok még mindig rá? Vagy arra, hogy megkeresem? Arra, hogy este visszamegyek a klubba, hátha megint ott lesz? Arra, hogy miért gondolkozom még mindig ezeken, mikor egyértelműen nem akar tőlem semmit, hiszen lelépett egyetlen levél, vagy szó nélkül, miközben mellette aludtam? Az alakjára? A csókjaira? Vagy arra az arrogáns beszédstílusára, amivel megtisztelt?

-          Cső Harry! Mizu?

-          Barom vagyok! – fordultam a mellém leülő Louis felé, aki csak nevetett egyet, és kezébe vette a bulvárújságokat.

-          Még mindig az a csaj? Neked valami nagy gondod van. Lassan többet agyalsz rajta, mint azon az Olivián!

-          Jaaaaj, mint azon az Olivián – vettem fel a Louis-t utánzó, nyálas stílusom. – Mintha te nem utána epekednél! Csorgatod a nyálad, közben meg játszod, hogy egyáltalán nem érdekel. „Mint azon az Olivián…” Persze – horkantam föl, és csak ekkor emeltem barátomra a tekintetem.

Tudtam, hogy bunkó voltam, de hogy ennyire felszívja magát, csak annak köszönhető, hogy igazam volt. Néztem, ahogy a leglenézőbb tekintetével illet meg, ahogy teljes erőből visszacsapja az újságokat az asztalra, majd felpattan, bevágja maga mögött az ajtót, és már csak autójának távoli hangja emlékeztet, hogy nem kis mértékben felidegesítettem. Nem érdekel.

Tudtam, hogy a nők csak problémát okoznak az életemben. Ezért álltam rá az egyéjszakás kalandokra. Semmi elkötelezettség, nincs sértődés, minden tiszta. Én tudok koncentrálni a munkámra, ők pedig boldogok, hogy velem voltak. Most miért nem jó ez?

-          Az isten verje meg! – vágtam földhöz a telefonom majd még egyszer ököllel a falba verve elhagytam a nappalit.

A szobám fele tartva még hallottam, ahogy Niall kinyitja az ajtót, és kiszól, hogy holnap délután díjátadóra vagyunk hivatalosak, ami egyet jelentett azzal, hogy még ma el kell mennem kiválasztani az öltönyt és inget kell vennem és a többi szarságot, de mindössze annyira futotta tőlem, hogy a lehető leghangosabban „csuktam be” az ajtómat.  Idegtől remegő kezekkel szinte letéptem magamról a laza öltözetet és beálltam egy forró zuhany alá, hátha a romantikus filmekhez hasonlóan, nálam is ellazító, nyugtató hatása lesz. Muszáj megoldanom ezt a nő problémát!

***

Kezemben két Armanis szatyorral léptem ki az üzletből, és a sikeres vásárlás némileg lenyugtatott és feldobta a hangulatom. Könnyen lehetséges, hogy tévhit, miszerint csak a nőket nyugtatja meg a vásárlás, vagy csak ők tudnak tömérdek számra vásárolni. Igaz, ami igaz, egészen addig, míg fel nem költöztünk Londonba, és el nem kezdődött a karrierünk, nem érdekelt miben vagyok, vagy kik miben látnak. Azóta viszont a képem visszaköszön majdnem mindegyik újság címlapjáról és nem festettem kimondottan jól a szakadt nadrágomban, zsíros hajammal kiáltva, hogy a „One Direction legszexibb tagja”.

-          Elnézést Mr Styles, de szabad egy szóra?

-          Nem – húztam a szememre a napszemüveget, ezzel elrejtve magam a firkászok, és paparazzik elől, akik becsléseim szerint már azóta követnek, hogy kiléptem a villa ajtaján.  

Állandóan megpróbálok róluk nem tudomást venni, hátha így élhetek normálisan. Már beletörődtem, hogy nem nézhetek ki jól minden képen, hiszen képtelenség minden egyes pillanatban mosolyogni, vagy éppen úgy nézni. Rengeteg szar kép készül rólam naponta csak azért, mert ember vagyok. Én is tüsszentek, ásítok, vagy éppen rettenetesen szétesett arccal bambulok, esetleg csak gondolkodom. Csakhogy az átlagemberrel ellentétben az én mozdulataimat mind megörökítik. Így inkább amellett döntöttem, hogy igyekszem az arcom nagy részét eltüntetni és észre sem venni az engem követőket. Még szarul megy, és sajnos a zsigerből jövő pózolást sem tudtam teljesen kizárni.

Lehajtottam a fejem, és felvettem a kapucnit a fejemre, amikor éppen elhaladtam egy kisebb színház mellett. Sosem voltam még itt, igazából nem hiszem, hogy sok embert vonzana magához, tényleg nagyon kicsi, és helyi, londoni kis társulatok adják itt elő a darabjaikat, amik ismert nevek hiányában nem kapnak nagy figyelmet. Engem sem a kirakat, vagy poszterek fogtak meg, hanem egy rövid szoknyába bújtatott lány, aki éppen kinyitotta az ajtókat és görgette ki a piros szőnyeget már jóval előre a később érkező vendégek számára. Megtorpantam, ahogy felvezettem tekintetem a hosszú lábon, az egyen felsőn, majd tekintetem megállapodott a haján, ugyanis mindössze ennyit láttam belőle, hála annak, hogy hátat fordított, ahogy visszaindult az épületbe. Villámsebességgel kezdett el járni az agyam azon, hogy éppen mit csinálok, hogy mire készülök, és mégis honnan veszem, hogy ez jó ötlet lenne, és miért vagyok bolond, miért nem engedem el? Hiszen éppen ma ecseteltem magamnak, hogy csak egy éjszakára kéne nőket szereznem, most mégis, ahogy felcsillant a remény, hogy talán ő az, megállok, és remélek. Lehúztam a fejemről a kapucnit, kezembe vettem a napszemüvegem, és letettem magam mellé oldalra a zacskókat. Nagy levegőt vettem, és reméltem, hogy mire kifújom, tudom mit kell majd tennem.

-          Hé! – kiáltottam el magam előre feszülve, miközben máris úgy dobogott a szívem, hogy csak zihálva voltam képes levegőt venni.

Kíváncsian nyújtottam előre a nyakam, vállaimat hátrafeszítettem és reméltem, hogy önkéntelenül is megfordul, hátha neki szóltak. Többen felém tekintettek, de senkire nem figyeltem csak rá. Akarom, hogy Ő legyen.

-          Azt mondtam, hé! – kiabáltam rá, mire megállt az ajtóban, és bosszúsan megszólalt, miközben már éppen fordult felém.

-          Én meg azért nem reagáltam, mert… - állt meg velem szemben és nézett a szemembe. – Harry? – sokkolódott le, én pedig tanúbizonyságot nyertem, ez Ő volt.

Láttam a szemében, hogy teljesen szétesett egy pillanat alatt, fogalma sem volt hogyan történhetett meg az az egész vele, mikor ő fantasztikusan kitervelte, hogy öt napja találkozik velem, majd pontosan azon a napon ki is sétál az életemből. Értelmetlenül és ijedten állt előttem, szeme ide-oda cikázott a bejárat és én köztem, gondolkodva, hogy hova meneküljön. Ugrásra készen álltam, ha a közelebb lévő ajtót választotta volna, de nem akartam, hogy elfusson. Akkor sosem lesz nála újra esélyem egy beszélgetésre. Vagy hasonlóra – vigyorodtam el magamban az éjszakára utalva és egyben azt fel is idézve.

-          Te mi a jó francot keresel itt Styles? Meg sem kellett volna találnod! Nem ez így nem jó! Nem így kellett volna lennie!

-          Ez úgy hangzik, mintha aznap este te akartál volna kihasználni – hökkentem meg.

Szelina széttárta a kezeit, majd erősen a combjaihoz verte őket, ahogy azok lezuhantak megadva magát állt előttem.

-          Mégis mit akarsz tőlem? Tudtuk mi lesz abból az éjszakából. Pont annyi. Öt napja volt, most miért vagy itt? – vont kérdőre, nekem pedig a legfrappánsabb válaszom mindössze annyi volt, hogy…

-          Én… Én csak…

-          Te csak mi az Isten? Ne csináld ezt velem! Azonnal menj el, és felejtsd el, hogy láttál!

-          Te most komolyan lekoptatsz? Engem? – rökönyödésemben még a szám is eltátottam, ahogy próbáltam feldolgozni, hogy egy csajnak csak azért kellettem, hogy jól megdugassa magát velem, hogy aztán lelépjen és ennyi. Hogy legyen egy jó éjszakája. Kihasznált és nem akar még csak látni sem. El sem hittem, hogy ilyen létezik. Egy nő erre képes? Lehet, hogy hím soviniszta vagyok, de ez akkor sem így járja.

-          Ja, hogy most a nagy Harry Styles nem érti, hogyan dobhatja őt ki bárki a hírnevére fittyet sem hányva?

-          Mit nem hányva? – kérdeztem vissza értetlenül, miközben egyrészt akcentusát nem értettem, mégis imádtam egyszerre, ami teljesen összezavart, másrészről, igen, igaza volt, engem nem dobhat csak így ki, Harry Styles vagyok, harmadrészt elvette az eszem a rövid szoknya és az utolsó pár szóra, végképp nem tudtam odafigyelni.

-          Fittyet – ismételte meg, mintha csak valami gyengeelméjűnek magyarázna, majd megnyugodva nagyot sóhajtott. Úgy látszik, ha egy esetlen benyomását keltem megsajnál, hogy csak egy hülye vagyok, és úgy is kezd kezelni. – Menj haza Harold, kérlek. Felejtsük el ezt az napot, és csak az estére emlékezzünk, jó? Már most fotók töménytelen mennyisége készült rólunk, nekem erre nincs szükségem. Vége – ejtette ki a halálos ítéletet lemondón, majd megfordult és becsukta maga mögött a hatalmas kétszárnyú ajtót, és hogy csak nyomatékosítsa szavait, elforgatta a kulcsot is. Vége.