Bevezető

Open Secrets 

/Liam/

Érdekes feszültséggel a gyomromban foglaltam el a helyem a kamera előtt, miközben a többieket vártam. Már régen elmúlt a gyomromat szorongató izgatottság, amikor emberek előtt kellett szerepelnem, vagy esetleg akkor, amikor kamera vett. Erről a félelmemről le kellett mondanom, ha ott akarok lenni, ahol most. De ez az interjú más. Gondolatok százai lepik el a fejem, és a világ minden kincséért sem képesek eltűnni onnan, hogy tisztán gondolkodjak, és majd racionális, reális magyarázatokat, válaszokat adjak a kérdésekre. Lenézek a kezemre, ahova Liv az imént firkált rá pár szót, és egy hatalmas szívecskét, ami mosolyt csalt az arcomra.

Most mindent be kell vallanunk, hisz azok a kisfilmek, amik készülnek a tévében lesznek leadva, és mindenki, majdnem mindent megtud a híres One Directionről, nekünk pedig azokat a tényeket kell megosztanunk, amiben még mi vagyunk sem vagyunk biztosak, hogyan is vannak.

Megráztam a fejem, és a következő pillanatban máris egy sminkes lány került az utamba, hogy egy újabb adag púderrel hintsen be, fittyet sem hányva ama ellenkezésemre, hogy éppen fél perce tette ezt a kolleganője, és komolyan készen állok már arra sminkügyileg, hogy felvegyen a kamera.

Oldalra pillantok a fiúk felé, akik lassan végre megindulnak felém, hogy elfoglalják székeiket.

-          Jól vagy? – Kérdi vidáman Louis, én pedig aggódva biccentek.

-          A kérdés neked is szólna, de láthatóan nem izgulsz amiatt, hogy mindent kitálalunk.

-          Készen állunk rá. Mindenki – mondja jelentőségteljesen, majd a függöny felé les, ahonnan a lány integet vissza mosolyogva.

-          Hát jó – vonom meg a vállam, és kissé nyugodtabban fogadom el, hogy a rendező felült a székébe, és int, hogy kezdődhet a munka.

Mély levegőt veszek, kizárom a külvilágot egy pillanatra, és egy utolsó erőlködés erejéig azon vagyok, hogy kizárjam az idegesítő, a következményeket vizslató gondolatokat.

-          És öt, négy, három, kettő…

-          Üdvözlöm Önöket itt, az itv2 műsorán! Mai vendégem, jobban mondva vendégeim nem mindennapi srácok, akik mostanra lányok, és nők milliói szívét hódították meg.  Az öttagú fiú banda…

Hallgatva a mosolygó műsorvezető egekig magasztaló beszédét elgondolkozom, hogy honnan hová is jutottunk. Szinte senki voltam, egy fiú, aki énekelni szeretett volna, ezért jelentkezett az X-faktorba. Most pedig itt vagyok négy társammal, olyan magasságokban, amire soha nem gondoltam, és olyan helyekre jutottam már a bandának köszönhetően, ahova egyébként soha. Kisvárosból jöttem, egyedül énekeltem, soha nem hittem volna, hogy valaha egy bandában végzem vagy pedig, hogy több millió rajongó fog értem epekedni, hogy írnak nekem, ajándékokat küldenek, hiszen pontosan ugyanolyan vagyok, mint ők, én mégsem küldök nekik ajándékot, nem várom el a több milliós szülinapi köszöntéseket, mégis hihetetlen érzés. Mindig belegondolok újra és újra, hogy mégis hogyan érezné magát egy másik ember, ha csak úgy reggel felkelne, és máris ajándékok ezreit találja az ajtaja előtt, üzeneteket, hogy példakép, és hogy szeretik őt. Furcsa érzés, fölülmúlhatatlan, és én még máig képtelen vagyok felfogni, megérteni, de tagadhatatlanul jól esik.

-          Nos, fiúk, itt vagytok, már rengeteg dolgot elértetek, és még mennyi minden van előtettek. Van valami, amit mindenképpen szeretnétek még elérni. Valami, aminek a beteljesülésére vágytok? Persze szakmai szemmel, a zenében. Elismerések, díjak, gratulációk?

Nem nézek körbe, hogy ki válaszoljon, kinek a szavába vágjak, hisz pontosan meg volt beszélve, hogy ki fogja az egyes válaszokra a kérdéseket megadni, így csak mosolygok a fiatal nőre, és kíváncsian várom Zayn válaszát.

-          Nos, mindenképpen az eddigi egyik legnagyobb elismerésünk a Brit Award volt, ezután a  szülőhazánkban nem is tudom mit többet akarhatnánk. Talán, hogy ezt majd kiérdemeljük sok év múlva is a munkánkkal. Jelenleg csak arra fókuszálunk, hogy mindenhova eljuttassuk a zenénket, ahol van igény rá, ahol várnak minket, mert egyetlen rajongót sem szeretnénk cserben hagyni. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy hatalmas koncerteket adhassunk, amit remélünk, hogy mindenki élvez, és élvezni is fog. A díjak már csak pluszként dobnak rá az egyébként is felemelő érzésre – fejezi be mosolyogva a szívünkből szóló választ.

-          Hűha, ilyen választ sem kaptam még. Ti tényleg olyanok vagytok, mintha egyszerű, hétköznapi fiúk maradtatok volna, akik egyébként a hét majdnem minden napján koncertet adnak.

-          Igazából rátapintottál a lényegre, mert valóban próbálunk azok maradni, és ezt tenni. Nem vagyunk sztárok.

-          Kijött az első lemezetek, és már készültök is a másodikkal, ami hamarosan meg is jelenik. Milyenek voltak a munkák?

Hopp, ez az én kérdésem.

-          Mókásak – eszmélek fel, és az első szóval élek, ami eszembe jut. Rengeteget dolgoztunk, és a felvételek közben is volt, hogy interjúra mentünk, vagy fotózásra készültünk, de mindenféleképpen a mókás szó írná le a lemezkészítésünket leginkább. Sokat nevettünk, a csapat tökéletes és profi volt, simán ment minden, és mintha gyorsabban is készült volna el, mint az előző – mondom, majd enyhén kihajolok, és a fiúkra nézek megerősítésért, akik egyérzetűen bólogatnak. – Szóval tényleg fantasztikus volt, és minden jól sikerült felvétel után már csak az járt a fejünkben, hogy mikor adhatjuk ki végre őket, mikor hallhatják meg a rajongóink, és mikor tudhatjuk meg, hogy jók lettek-e. Hisz a legfontosabb az egészben, hogy nekik tetsszen, és pozitív legyen a visszajelzés, mert ha ez nincs meg, akkor ülhetünk vissza és készítenünk kell egy új lemezt – nevetek most már felszabadultan és az aggodalmas gondolatok, mintha eltűntek volna a fejemből.

-          Értem. Van egy olyan gyorsan beszúrt kérdésem, amit azt hiszem még senki nem kérdezett meg tőletek, és senki nem is tudja a választ rajtatok kívül. Az első albumotok az Up All Night hatalmas siker volt, Number one számokkal, amik hetekig, hónapokig megtartották pozíciójukat a Chart listákon. Gyönyörűbbnél gyönyörűbb, vidámabbnál vidámabb számokkal örvendeztettétek meg a hallgatóitokat, miközben nem egy elgondolkodtató és szép szöveggel is előrukkoltatok. A kérdés az, hogy honnan jött az ihlet? Ki írta a dalszövegeket? Hogyan születtek meg ezek a dalok?

A nem várt kérdésre összerándult a gyomrom és ijedten, kitágult pupillákkal fordultam a fiúk felé.

Ez egy aljas, gonosz kérdés, amire nem akarunk válaszolni, ugye? Éreztem, ahogy hirtelen izzadni kezdek, és most jönne jól az a púder, de nem is kevés. Hatalmasat akarok nyelni, de a szám száraz, és végül egy ügyetlen próbálkozásba fullad az egész. Tekintetem találkozik Zaynével, aki viszonylag nyugodtan vonja meg a vállát, szemében pedig csak értetlenséget, egy „nem tudom”-ot látok.

Az egyetlen, aki nyugodtan, mosolyogva ül hátradőlve a székében, az Louis. Kérdőn nézek rá, mire kacsint, és lassan hosszúra nyúló, kínos csöndet befejezve a nőre pillant megköszörüli a torkát.

-          Igaz, hogy még sohasem hangzott el ez a kérdés, és ha hiszed, ha nem, azt hiszem, az egyik legintimebb, legbensőbb kérdést tetted fel. Soha senkinek nem árultuk el hogyan születtek a dalok, sőt talán még mi magunk között sem beszéltük meg, vagy vallottuk be, hogy hogyan, miért és ki miatt íródtak. De jobban belegondolva és mindent egybevetve egyetlen személy áll az összes számunk mögött.

Ahogy a szavak elhagyták a száját lehajtott fejjel elmosolyodtam, majd nevetve megráztam a fejem. Igaza van.

-          Igen, egy lány áll az első albumunk számai mögött – vette ár a szót mosolyogva Harry majd lopva a függöny felé nézett – aki most itt is van a stúdióban.

/Olivia/

Én lennék az… Meghökkenve kaptam hátra a fejem, s a fejemben gyorsan történetek százai pörögtek végig. A kezdetektől mikor elhagytam Ausztráliát, egésze idáig, amikor a fiúkat kísértem felvételre. Megannyi történet, mégis hihetetlen elhinnem, hogy van, amelyik olyan meghatározó volt valaki számára, hogy vers szülessen belőle, esetleg dal. Ebben az esetben viszont egy egész lemeznyi dal gyűlt össze, amelyeket mind hozzám kötnek. De vajon hogyan? Mik voltak azok? És egyáltalán… Ez biztosan csak egy vicc.